Igor, a szibériai tigris 3 hónapig lábadozik a műtét után

Igor, a Szegedi Vadaspark szibériai tigrise, a világon az első szibériai tigris, akit Lipogems sajátsejtes eljárással kezeltek. Veprik Róbert az állatkert igazgatója elárulta, hogy Igor már évek óta küzdött a csípőízületi gyulladásával, mikor a különleges eljárást felajánlotta nekik egy cég.

  Igor 2

A hatalmas tigrisen az igazgató szavai szerint látszott, hogy fájdalmai vannak és már laikus szemmel is lehetett látni a csípőjén egy olyan kitüremkedést, ami alapján meglehetett mondani, hogy a tigris beteg.

Az alig egy órás műtétet altatásban végezték, de csupán csak azért, mert egy vadállatról van szó.

Ahogy az őssejtes kezelést felajánló cég igazgatója, Veres József fogalmazott az embereknél ezt helyi érzéstelenítéssel végzik, és a beavatkozás után a páciens már be is ülhet az autójába, hogy már egyből otthon lábadozzon.

 Igor 5

 

Az már a sajtótájékoztató elején kiderült, hogy Igor műtétje rengeteg kollégánkat érdekli.

A műtőbe nem is nagyon fértünk be mindannyian, sőt, a tülekedő kollégákat az operációt végző orvosnak még csitítani is kellett.

 

Igor 7  

Maga az eljárás Magyarországon már 2010 óta elérhető az emberi gyógyászatban, de az állatoknál csak az utóbbi években lett népszerű. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is egyelőre viszonylag kevés klinikán zajlik. Közép-Kelet-Európában pedig jelenleg kizárólag hazánkban érhető el.

Alkalmazásával itthon Dr. Jármy Miklós és kollégái eddig néhány lovat, Dr. Gippert Róbert mintegy 30 kutyát és hazánkban először, kuriózumként 1 tigrist, Igort kezeltek.
A beavatkozás után Igor teljes felépülése 3-4 hónapon belül várható, de addig is az életében gyakorlatilag semmi nagy változás nem lesz. Miután kipihente az altatás okozta stresszt, a műtét már csak egy rossz emlék lesz a számára.

 Igor 17

 

A műtétet végző Dr. Gippert Róbert a beavatkozást így foglalta össze:

„Igor csípőízületét pont úgy kezeljük, mint egy emberét. A sajátsejtes ízületkezelési eljárás keretében, a páciens – jelen esetben Igor tigris – testéből kis mennyiségű zsírszövetet veszünk, amit mechanikusan megtisztítunk, majd ugyanazon 45-60 perces eljárás keretében visszaültetjük a kezelésre szoruló ízületbe. A megkopott ízület gyógyulása, mint az embereknél, Igor tigris esetében is a saját sejtek regeneratív, öngyógyító hatásának köszönhetően, külső anyag használata nélkül történik”

 

Megjelent: 2018.04.18. 13:58

Szerző: Reichenberger Rajmund, Szegedma

 

 

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Bővebb információ Elfogadom